Sajtófigyelő

A "Helyi Téma" interjúja

Mag­yar regényt írt­ a vietnami író Írta: Kocsis Sándor 2009. október 22.

Vietnamból érkezett mérnöki szakmát tanulni, végül magyar író lett Trinh Quang Thangból.

Álmaiban talált rá a patamcsui kolostorra, amelyből misztikus regény született. – Érettségi után azért küldtek Magyarországra, hogy mérnök legyek. Elvégeztem a vegyészmérnöki szakot, ám amíg a nyelvet tanultam, több kis esszét írtam. A tanáraim is biztattak az írásra – mesélte Trinh Quang Thang, aki kisebb-nagyobb megszakításokkal 24 évet töltött hazánkban. – Könyvemet három éve kezdtem írni, miután láttam egy álmot. Azért döntöttem úgy, hogy magyarul írok, mert ez a nyelv csodálatosan képszerű. Csak le kell írnom, ami a lelki szemeim előtt lebeg. Vietnamiul talán el sem tudtam volna kezdeni a regényt – mondta.

Thang a történetet előzetes kutatások és jegyzetek nélkül írta, sokszor támaszkodott a képzeletére, merített az álmaiból. – Vannak álmok, amelyekre ébren is valóságként emlékszünk, és történnek velünk csodálatos, hihetetlen események a mindennapokban is. Az álmok logikája nem olyan, mint amihez hozzászoktunk, sokszor ugyanazt a dolgot más és más szemszögből tudjuk megfigyelni alvás közben. Így van ez a könyvben is, nehéz éles határvonalat húzni valóság és képzelet közt – vélekedett az író. Regényében számos magyar népmesei elemre is felfigyelhet az olvasó.

– A magyar és a keleti kultúrában is óriási szerepet kap a hármas szám. Úgy gondolom, a sikerhez vezető úton is három dologra van szükség: tudásra, erkölcsre és szerencsére. A misztikusság, a mitikus erő, ahogyan az álmaimban, megjelenik a regényeimben is. A könyv kulcsfiguráinak kiválasztásakor is eszerint jártam el, sőt egy amerikai szereplőt is beemeltem a történetbe. A háború szörnyűségeiből ihletet merítve szerettem volna megmutatni, hogy bizonyos helyzetben amerikai és vietnami is lehet barát.

 

forrás: Helyi Téma

- Oldalunkon akár rögtön, online is megvásárolhatja  "A patamcsui kolostor titkai I." című könyvet. Nem kell mást tennie, mint kitöltenie az űrlapokat, majd a PAYPAL számlája használatával, egyszerűen online ki is fizetheti.

- Könyv vásárlása esetén postaköltséget nem számítunk fel !

-Amennyiben Ön még nem rendelkezik PAYPAL számlával, úgy itt egyszerűen regisztrálhat.